2013. november 6.

Barangolás az ifjúsági könyvek erdejében - várható megjelenések

Az utóbbi időben számos kiadó igazán rástartolt az ifjúsági regények olyan kategóriájára, amelyeket a felnőtt olvasók is szívesen vesznek kézbe. Közéjük sorolhatom magamat is, hiszen az elmúlt években összesen nem olvastam annyi ifjúsági regényt, mint az idén, és amilyen kilátásaim vannak, az év végéig még párat bedarálok. Ezekből is összeállítottam egy jó kis listát (mellesleg van nekem egy kamasz unokahúgom, akinek ajánlhatom őket). Tudjuk, hogy napjainkban a sorozatok reneszánszát éljük, szóval senki ne lepődjön meg, hogy a könyvek egy része sorozat darab.

A Maxim Könyvkiadótól már megszokhattuk az izgalmas köteteket. Beválogattam párat az új megjelenéseik közül.

A szerző első regényeként olvashatjuk, ezt a sokak által dicsért ifjúsági regényt, amely a főszereplő felnőtté válásának történetét meséli el. 

Gavin Extence: Az univerzum és Alex Woods
Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek – a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött.
Várható megjelenés: 2013. november 29., Maxim Könyvkiadó


2012-ben jutott el hozzánk a Ruta Sepetys első regénye az Árnyalatnyi remény, amely egy tizenéves lány szemszögéből mutatja be a sztálini tisztogatás áldozatául esett több százezer ember sorsát. A most megjelenő regényben az írónő New Orleans, valamint a történelmi botrányok iránti rajongása kap hangot.

Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi reménycímű első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.
Várható megjelenés: 2013. november 29., Maxim Könyvkiadó


Nem kell már bemutatni a Jamie McGuire nevét, hiszen a korábban megjelent Gyönyörű sorscsapással, valamint ennek folytatásával, a Veszedelmes sorscsapással sok rajongót szerzett a magyar olvasók körében is.

Jamie McGuire: Az őrző
A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel. Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött. Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van...
A Sötétség és Fény angyalai trilógia első része.
Várható megjelenés: 2013. november 29., Maxim Könyvkiadó


Ha eddig nem találtatok volna kedvetekre való sorozatot, talán a következő kettő közül valamelyik kívánatosnak tűnik. Számomra az első a kívánatosabb, de attól még a másik is lehet magával ragadó.

Sherry Gammon: Szerethetetlen
A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen, ha szerelemről van szó.
Várható megjelenés: 2013. november 29., Maxim Kiadó

Wendy Higgins: Angyali gonosz
A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? 
A regény a Sweet sorozat nyitókötete.
Várható megjelenés: 2013. november 29., Maxim Könyvkiadó


A Könyvmolyképző Kiadóról sem lehet elmondani, hogy ne lenne versenyben, és ne ontaná magából a sorban kívánságlistákra kerülő regényeket. Az évet is igyekszik eképpen zárni, és hoz pár várva várt kötetet. 

Még egy olyan regény került a listámba, amelynek először az angol kiadása vonta magára a figyelmem, amikor még nem tudtam, hogy magyarul is meg fog jelenni, sem azt, hogy ez is egy trilógia első része. Öröm az ürömben,  hogy már mind a három kötet megjelent, a harmadik idén, reméljük, hogy a kiadótól azokra is számíthatunk. Amivel kiérdemelte a várólistámra való felkerülést, az, hogy nem a megszokott romantikus fantasy, hanem sci-fi, és én nagyon kíváncsi vagyok rá.

Beth Revis: Across the Universe – Túl a végtelenen
Mi kell ahhoz, hogy valaki életben maradhasson egy hazugsággal teli űrhajó fedélzetén?
A tizenéves Amyt lefagyasztották, hogy az Isten Útja űrhajó fedélzetén évszázados út után eljuthasson egy távoli csillag bolygójára. A fiatal lánynak mindenről le kellett mondania. Hátrahagyta a fiúját, a barátait és az egész bolygóját, hogy a szüleivel együtt a Csillagközi Életbárka Program résztvevője lehessen. Azzal a szilárd meggyőződéssel merültek el a fagyasztómedence dermesztő folyadékában, hogy három évszázad múlva egy új bolygón, a Centauri Földjén ébresztik fel a családot. Mielőtt azonban az Isten Útja célba érhetett volna, valami történt a lefagyasztott testeket őrző raktárban. Valaki titokzatos módon hozzányúlt a negyvenkettedik számú fagyasztótartályhoz és Amy kis híján meghalt, amikor erőszakosan kirángatták fagyott álmai közül. Ötven év magány vár rá.
Ráadásul valaki meg akarta gyilkolni.
A földi tizenéves egy különös, zárt világban találta magát. Az űrhajó fedélzetén minden értelmetlennek tűnik. Az Isten Útja 2312 utasa vakon hallgat zsarnoki, félelmetes vezetőjük szavára. A könyörtelen kiskirály lázadó utódját, Korost viszont valósággal lenyűgözte a lány. Az ifjú arra is szeretne rájönni, hogy alkalmas-e az űrhajó vezetésére.
Amy annyira szeretne megbízni Korosban. De hát hogy a csudában bízhatna meg egy olyan fiúban, aki még sosem járt a hajó hideg, fém falain kívül?
A kétségbeesett lány csak abban lehet biztos, hogy barátjával együtt halálos versenyfutás előtt állnak. Ki kell deríteniük az Isten Útja rejtett titkait, mielőtt újra lecsapna rá a gyilkos, aki már egyszer megpróbálta megölni.
Várható megjelenés: 2013. november 30., Könyvmolyképző Kiadó


Amit igazán várok, az A Hollófiúk folytatása. Amikor pár hete befejeztem az első részt már nyúltan volna a következő után, de ugye akkor még sehol nem volt. Azt kiderítettem, hogy a második kötet szeptemberben jelent meg, és mivel képtelen voltam ellenállni, elolvastam az írónő weboldalán a prológust, mondanom sem kell, hogy csak jobban felcsigázta az érdeklődésemet. Akkor még nem tudtam, hogy hamarosan magyarul is elérhető lesz. A fülszövegből sajnos sok minden nem derül ki, úgyhogy várni kell míg kézbe vehetjük.

Maggie Stiefvater: The Dream Thieves – Az álomtolvajok
Most, hogy Cabeswater körül életre keltek a Ley-vonalak, Ronan, Gansey, Blue és Adam élete gyökeres fordulatot vesz. Ronan, például, egyre mélyebbre merül az álmaiban, és az álmok is egyre erőszakosabban tolakodnak be az ébrenlét óráiba. Mindeközben néhány velejéig gonosz ember ugyanazt a mozaikdarabkát keresi, amit Gansey is...
Várható megjelenés: 2013. november 15., Könyvmolyképző Kiadó






Aki még nem unja az alakváltók, angyalok, vámpírok, boszorkányok és hasonszőrűek társaságát, most alkalma adódik megismerkedni a Hex Hall nevelőotthon lakóival, az azonos nevű sorozat első kötetében.

Rachel Hawkins: Hex Hall
Három évvel ezelőtt Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nincs megáldva boszorkányképességgel, mindenben segíti őt, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. De amikor Sophie bűbája nagyon rosszul sül el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: ezért a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye.
A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított.
Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.
Várható megjelenés: 2013. november 30., Könyvmolyképző Kiadó


A Pongrác Kiadó ajánlatai közül választottam ki a következő két kötetet, amelyek hétköznapi karaktereivel és történetükkel szólnak a fiatalokhoz. Elgondolkodtató, tanulságokat hordozó történetekről van szó, mély mondanivalókkal. Bármelyiket szívesen elolvasnám. 

Patrizia Rinaldi: Piano forte
A kisregény színhelye egy kisváros, egy hely a világban, ahol az egyetlen lehetőség a törvénytisztelet, és a lázadás egyetlen megengedett módja: igaz emberként cselekedni. Néhány gyereket és fiatal zongoratanárukat (elválaszthatatlan korcs kutyájával, Eneával együtt) földrengés zárja el a külvilágtól: rájuk omlik az iskola.
Feszültséggel és izgalommal terhes napok következnek, amelyekben kiderülnek a gyengeségek, de kiből-kiből új, nem sejtett képességek és erőforrások is előbukkannak. Végül az érzelmek, a barátság, a zene és az életszeretet ereje kerekedik felül.
A szerző(k)ről: Patrizia Rinaldi (1960–) regényével a következő díjakat nyerte el: Premio Elsa Morante Ragazzi, Premio Nazionale di Letteratura per ragazzi „Mariele Ventre”.
Várható megjelenés: megjelent, Pongrác Kiadó


Maria Teresa Maia Gonzales: Szeretettel, Beatriz
A tizennégy éves diáklány története a megfélemlített fiatalok világába kalauzol. Beatriz egy soha véget nem érő rémálomként éli mindennapjait: három iskolatársa zaklatja. A gyomorszorító pánik, a félelem és a megalázottság szűnni nem akaró érzése telepszik rá már-már végérvényesen, amikor elhatározza, hogy leveleket ír az apjának, aki több száz mérföldre lakik tőle, és akivel még soha életében nem találkozott. A legutolsó kivételével azonban egyiket sem adja fel...
Meddig képes elmenni a három gonoszkodó lány? Van-e megoldás a magányos szenvedésre ott, ahol a karnyújtásnyira kínálkozó segítség is fényévnyi távolságra van? Beatriznak végül sikerül a lehetetlen: szembenéznie a kizökkent világgal és - ami a legfontosabb - önmagával.
A portugál írónő modern hangvételű, magával ragadó ifjúsági regénye - a szorongásainkról, a pánikról, és arról, hogy mindig van kiút a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből is - méltán népszerű a fiatalok körében.
Várható megjelenés: 2013. november 20., Pongrác Kiadó


Gerald Durrell könyveivel gyermekkoromban találkoztam először, azóta is szívesen olvasgatom őket. Az utóbbi években az Európa Kiadó Vidám Könyvek sorozatában jelentek meg a könyvei. Emma Dollybutt és ikeröccsei már ismerősek lehetnek számunkra a tavaly megjelent Léghajóval a világ körül című kötetből. Ezúttal egy időutazásra invitálnak minket, vissza a dinoszauruszok korába.

Gerald Durrell: Léghajóval a dinoszauruszok földjén
Emma Dollybutt és ikeröccsei bánatára Gerry bácsi, akivel körbeutazták léghajóval a világot, mostanában ritkább vendég náluk. Fogalmuk sincs, mi lehet vele, és nagyon megörülnek, amikor előkerül. Csakhogy Gerry bácsi rossz hírt hoz: a Belladonna léghajó utánfutóját, a Minidonnát elrabolták. Ez pedig nagy baj, mert a Minidonna valójában egy időgép, a rabló pedig Lord Irtó Artúr, a vadász és fegyverhordozója, Betonkéz. Gerry bácsi pót-Minidonnát épít, és elindul vissza az időben a gyerekekkel: feltétlenül meg kell találniuk és ártalmatlanná kell tenniük a két vérszomjas vadászt.
Lord Irtó Artúr és Betonkéz egészen a dinoszauruszok koráig repül vissza, hogy minél többet elejtsenek és befogjanak közülük. Emmának, Konrádnak, Ivánnak és Gerry bácsinak nincs könnyű dolga, amíg megakadályozzák őket a gonosztevésben.
Ezt a kötetet is Graham Percy gyönyörű illusztrációi díszítik.
Várható megjelenés: 2013. november 06., Európa Könyvkiadó


Jonathan Stroud nevét sokan ismerhetik Bartimaeus sorozat kapcsán, ami szintén az Animus kiadónál jelent meg. Rajongói most egy másik sorozat nyitókötetének örülhetnek, amelyben Lockwood és Tsa. nyomoz a Londonban garázdálkodó kísértetek után.

Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete
Amikor a holtak visszatérnek, hogy élőkre vadásszanak, a Lockwood és Tsa. színre lép…
Ötven éve már, hogy az ország járványszerű kísértetjárástól szenved. A szellemek okozta bajoknak számos ügynökség igyekszik elejét venni. Lucy Carlyle, az ifjú és tehetséges ügynök, bár szép karrier reményében érkezik Londonba, egyszerre a város legkisebb és legpechesebb ügynökségének csapatában találja magát, melyet az igéző mosolyú Anthony Lockwood vezet. Miután egy ügyet végzetesen elszúrnak, az ügynökség léte veszélybe kerül. Hamarosan adódik egy utolsó esély a cég megmentésére, ám ehhez el kell tölteniük egy éjszakát Anglia kísértetek által  legsűrűbben lakott házában. És megúszni élve.
Feszültség, humor és elképesztően vad kísértetek. A sikító lépcső esete egy hátborzongató sorozat első kötete. Történetek egy városból, amelyben szellemek garázdálkodnak. Az éjszakáid már sosem lesznek a régiek…
Várható megjelenés: 2013. november közepe, Animus Kiadó


Néhány hónappal ezelőtt felfigyeltem Kenneth Oppel sorozatára, amely Victor Frankenstein tanulóéveiről szól. Azóta is várólistás a kötet, csak tudnám, hogy mikor fogok sort keríteni rá. A sok új megjelenés között észre sem vettem, hogy októberben megjelent a folytatás is (az előzőnek jobban tetszett a borítója).

Kenneth Oppel: Ébressz fel újra! – Victor Frankenstein tanulóévei 2.
A tragikus események hatására Victor Frankenstein megesküszik, hogy örökre felhagy az alkímiával. Miközben a Sötétség Könyvtára a lángtengerben hamuvá ég, fogadalmat tesz, hogy soha többé nem foglalkozik az ördögi tudományokkal – azt is megígéri, hogy nem vet újra szemet bátyja jegyesére, Elisabethre.
Ám túl nagy a kísértés.
Amikor felfedezi az utat a szellemvilágba, nem tud tovább ellenállni. Victor és ikertestvére, Konrad, valamint Elisabeth és barátjuk, Henry, hihetetlen új világban találnak egymásra, ahol az erő és a szenvedély uralkodik. Ám amint a halottak felélesztésének módját keresik, a sötét erők birodalma elragadja őket, ahonnan talán sohasem tudnak visszatérni.
Várható megjelenés: megjelent, Ciceró Könyvkiadó


Ahogy a korábbi bejegyzésben is elmondtam, a megjelenési időpontokra vonatkozó információkat nem kell készpénznek venni, előfordulhatnak csúszások, de a nagy karácsonyi hajrá előtt a tervezett kötetek biztosan a boltokba kerülnek. És azt hiszem, hogy még lesz részünk olyan új kiadványokban is, amelyekről egyelőre nincsenek információink (úgyhogy nem ígérhetem, hogy nem lesz több könyvmustra), szóval lesz bőven, amiből válogassunk, csak bírjuk szusszal és nem utolsó sorban anyagiakkal.

A sok beharangozás után igyekszem az olvasmányaimról is szót ejteni, nagyon gyorsan nő a bejegyzésre váró könyvek halmaza. Jön az októberi szerzeményeim összefoglalója, és időközben könyvtárban is jártam, most is jó dolgokkal tértem haza, úgyhogy erre a beszámolóra is számíthattok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése