2013. november 10.

Visszafogott október

Visszatekintve az elmúlt hónapok időnkénti túlkapásaira, azt kell mondjam, hogy az október vezeti a legvisszafogottabb hónap címét. Magam is meglepődtem, hogy alig pár darab van, amiről említést kell tennem. Ilyen fokú mértékletességet rég nem mutattam. Ha az utóbbi  hónapok rengeteg izgalmas és érdekes újdonságára gondolok, szinte hihetetlen, hogy ellenálltam a kisördög csábításának. Úgyhogy a korábbiaktól eltérően ez a poszt most rövidke lesz (az relatív, hogy kinek mi a rövid, de én most ezt annak titulálom).

Amanda Quick és Christopher Moore könyve azóta kellett nekem, hogy felfedeztem a megjelenésüket. Amanda Quick hosszú ideig vezette nálam a kedvencek listáját, de egy idő után elvesztettem a lelkesedésemet a könyvei iránt. A sok trilógia nálam nem jött be, azért örültem annyira, hogy végre egy egyedülálló kötet kerülhet a kezeim közé. A Kristályok kertje annyiban ’egyedülálló’, hogy egy sorozat első könyve, de legalább nem egy trilógia része(már  elolvastam, bejegyzés itt). A Te szent kék! igazából helyszínnel és a történettel fogott meg, de a borítója és a címe is említésre méltó.



Hogy a várólistámat is csökkentsen egy kicsit, végre rászántam magam Jasper Fforde és Thursday Next párosára, és megvettem az első közös ügyüket A Jane Eyre esetet. Tudom, hogy sokat halogattam, és hogy már a következő rész is olvasható magyarul, de ha nálam is beválik, egyből belemerülhetek majd a rettenhetetlen irodalmi nyomozónő újabb kalandjába. 

Az utolsó kötetet akár kakukktojásnak is nevezhetném, hiszen én már kinőttem a tinikorból, de ha az elmúlt időszakban olvasott YA könyvekre gondolok, és hogy mennyire élveztem őket, akkor Joss Stirling könyve is simán belefér a pakliba. Az, hogy a Lélektársak – Sky egy trilógia első része már meg sem lep (úgy tűnik mostanában ez a divat), de legalább már mindhárom kötet olvasható magyarul. 



Azért örülök, hogy csak négy könyvet vettem októberben, mert az a sanda gyanúm, hogy a november és a december messze túlszárnyalja ezt a szerény teljesítményt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése