Amiről januárban olvashattok

Aki követi a blogomat, de az is, aki csak véletlenül tévedt az utóbbi időben erre, láthatta, hogy novemberben és decemberben alig pár bejegyzés született. Ez az időhiány számlájára írható, a kiváltó ok azonban annál változatosabb volt: vendégség, utazás, karácsonyi nagytakarítás, ajándékvadászat, készülődés az ünnepre; azt nem mondom, hogy ezen idő alatt ugyanannyit olvastam, mint máskor, de azért akadt pár könyv, ami kellemes perceket szerzett nekem. 

Először is ott volt Mikszáth Kálmán és Szent Péter esernyője, aztán Julie Klassen és az Álruhás szerelem, sőt nekiláttam Jean le Flambeur, a kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj második kalandjának is. Azonban rá kellett jönnöm, hogy Rajaniemi regénye nem hektikus időszakra való, amikor néhanapján pár oldal erejéig felkapja az ember, így aztán két hét próbálkozás (és 50 oldal haladás!) után félre is tettem, hogy egy nyugisabb időszakban birkózzak meg vele. A tizenéves keresztlányunknak ajándékba szánt ifjúsági regények közül a Rocksztárt kaptam karácsonyra, valamint Szívzűrterápia strébereknek repített vissza ifjúkorom éveibe. Remélem, hogy ő is annyira szórakoztatónak fogja tartani őket, mint én. 

Boldog ünnepet!

Kívánok mindenkinek békés, szeretetteljes, fenyőillatú karácsonyt!

Repül a szánkó,

csörgős csengője csilingeli csendben

Édes Karácsony!...

Tündér Karácsony!...

Boldog Karácsony!...

(Részlet, Dsida Jenő: Karácsonyi utazás)

Amit szívesen látnék a fa alatt

Ahogy a címből is kitűnik, ezt a posztot azoknak a könyveknek szentelem, amelyek közül bármelyik felbukkanása a karácsonyfa alatt örömmel töltene el. Nem akartam túlságosan visszamenni az időben, hiszen az idén megjelent könyvekből elég sokat megvettem már magamnak, így csak az elmúlt hónap és a közeljövő megjelenései közül válogattam, abban a reményben, hogy az angyalkák szemfülesek lesznek, és a kedvemben járnak.

Az év utolsó hónapjában a karácsonyi bevásárlás és nagytakarítás közötti időszakokban szeretek könnyed, szórakoztató, romantikus történetekkel, de ez nem jelenti azt, hogy a most következő lista csupa ilyet fog tartalmazni, mert akad egy pár kivétel is, amit ha nem is a következő hetekben, de a jövő év elején minden bizonnyal kíváncsian veszek majd kézbe.

Sarah MacLean regénye az első kategóriához tartozik, pontosabban a történelmi romantika műfajába. Ha valaha írásra adnám a fejem, biztosan kipróbálnám magam a műfajban, bár nagy valószínűséggel egy ilyen történet megírása nem ugyanazzal az élménnyel kecsegtetne, mint egy kész regény elolvasása, de erről csak akkor tudnék nyilatkozni, hogyha végigjártam volna az alkotás nehéz folyamatát. De most Sarah MacLeanről és az ő regényeiről van szó.  Szeretem az írónő könyveit, de annak ellenére, hogy a tavaly megjelent A csábítás kilenc szabálya is ott van a polcon, eddig csak angolul olvastam tőle. A régi könyv ide vagy oda, nekem attól még fáj a fogam az újra.

Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya

Lady Isabel bajban lévő nőknek kínál menedéket a Townsend Park birtokon, sajnos azonban most anyagi gondokkal küzd. Találkozása Lord Nicholas St. Johnnal sorsszerűnek tűnik a számára, hiszen a régiségszakértő férfi tanácsot tud adni neki az öröksége értékével kapcsolatban. Az érzékeny és sármos lord egy pillanat alatt megnyeri Isabel szívét. De hogy tudná meghódítani ezt az oly népszerű férfit, akiért nemcsak a hajadon hölgyek vannak annyira oda Londonban? Lady Isabel még azt sem sejti, hogy a férfi eltűnt személyek felkutatásával is foglalkozik és éppen egy a Townsend Park birtokon rejtőző hölgyre „vadászik”.

Várható megjelenés: 2014. december 12., Könyvmolyképző Kiadó

Agatha Christie: A Greenshore-gloriett

Ha egy Agatha Christie rajongó azt hallja, hogy egy eddig még soha meg nem jelent új-Christie írás került elő, így harmincnyolc évvel az írónő halála után, enyhén fogalmazva is igencsak izgatottság vesz erőt rajta. A nemrégiben az Európa kiadónál megjelent A Greenshore-gloriett című kötet fülszövegében pontosan ez olvasható, mármint, hogy egy eddig kiadatlan kisregényt tart a kezében az olvasó. De lássuk a történetet. 

Hercule Poirot egy napon telefonhívást kap a krimiírónő Mrs. Ariadne Olivertől, aki arra kéri, hogy haladéktalanul utazzon el a Laptonban található Greeshore Houseba, bár az utazás célját mellőzi a tudomására hozni. A kíváncsiságtól hajtva Poirot oda is utazik, ahol aztán kiderül, hogy a házigazda, Sir George Stubbs egy gyilkosvadászat játék megrendezésére kérte fel Mrs. Olivert. Az írónő lelkesedve és izgatottan igyekezett tető alá hozni a megrendezendő gyilkosságot, de női megérzése azt sugallta neki, hogy a birtok és lakói körül valami nem stimmel, így jobbnak látta Poirot-t a helyszínre citálni, hogy kedvenc belga detektívünk a dolgok végére járjon. 

David Benioff: Tolvajok tele

Az utóbbi hetekben nem hogy blogolásra, de olvasásra sem jutott túl sok időm, úgyhogy most örülök, hogy az íróasztalom környéke tele van posztolásra váró könyvekkel, mert legalább van miből ’táplálkozni’, míg új élményekre teszek szert. Persze megvan a dolog hátulütője, hiszen sokkal nehezebb régebbi olvasmányokról írni, nehezebb megragadni az érzést, a hangulatot, az élményt, amit átéltem, nem beszélve a gondolatokról, amelyek a történet olvasásakor felmerültek bennem. Egy kis agyalást követően a halomból végül David Benioff regényére esett a választásom, mert talán ez volt az utóbbi idők olyan olvasmánya, ami az óta is velem maradt. Az eltelt hetekben többször eszembe jutottak a regény hősei, elméláztam a történteken, a háború értelmetlenségén, az emberi kegyetlenségen, az élet fintorán, igazságtalanságán, a történet kiindulópontját alkotó helyzet abszurditásán, a végkifejlet ironikus voltán, a megindító keserédes befejezésen.

Bár a Tolvajok tele egy kicsit más szemszögből közelít, de háborús regény a javából. A tizenhét éves Lev Benyov a nácik által körülzárt Leningrádban próbálja hasznossá tenni magát. Nem menekült el amikor tehette, hanem otthon maradt, hogy megvédje szeretett városát,Pityert, hogy ő is kivegye részét a harcokból. 1941 Szilveszter éjjelén azonban elkapják, amikor barátaival kifosztja egy ejtőernyővel lezuhant német katona holttestét. Háborús időkben a fosztogatásért azonnali halál jár, de Lev, megrökönyödésére, Leningrád legrettegettebb börtönében, a Keresztekben találja magát. Hamarosan egy cellatársat is kap, a jóképű, kozák származású dezertőr Kolja személyében, aki szintén értetlenül áll a tény előtt, hogy elkerülte az azonnali fejbelövést. A rejtélyre fény derül, amikor a Belbiztonság nagy hatalmú ezredese alkut ajánl nekik: elkerülhetik a kivégzést, sőt kegyelmet kapnak, hogyha hat nap alatt egy tucat tojást szereznek az ezredes leányának az esküvői tortájához. 

A púpos ügyvéd újra munkában - külföldi megjelenések # 2

A történelmi krimik kedvelői, azon belül is C. J. Sansom rajongói négy hosszú év után ismét együtt nyomozhatnak az éles nyelvű és eszes púpos ügyvéddel. Aki nem ismeri a sorozatot, annak elmondom, hogy a regények VIII. Henrik korába kalauzolnak, ahol az intrikák, összeesküvések, gyilkosságok, merényletek a hatalmi harcok velejárói. Ilyen ügyekkel kénytelen megbirkózni Matthew Shardlake is, bár nem egyszer igen kényes helyzetben találja magát, hiszen a zavaros időkben könnyen fejét vehetik az embernek. A sorozat első része 2003-ban jelent meg, azt követően egy, két évente látott napvilágot egy-egy újabb történet, de a legújabbra bizony négy évet kellett várni. 

Itthon a Shardlake-sorozat az Agave Kiadónál jelent meg, az első 2008-ban, az ötödik 2012-ben, így a hazai rajongók csak két éve kénytelenek nélkülözni Matthew társaságát. Csak remélhetjük, hogy a kiadó jövő évi tervei között helyet kap Sansom új regény is, de ha valaki nem szeretné kivárni a fordítást, az megpróbálkozhat az eredetivel, az angol kiadás október 23.-tól elérhető. A történet VIII. Henrik életének utolsó évében játszódik, 1546 nyarán, és egy vallási értekezést tartalmazó könyv körül bonyolódik, amelynek szerzője a királynő, Parr Katalin. A radikális protestáns nézetekről valló kézirat a királynő lakosztályából tűnik el, hogy aztán egyetlen oldala egy meggyilkolt londoni nyomdász kezéből kerüljön elő. Ebben az ügyben kezd el nyomozni Matthew Shardlake, és igen gyorsan ismét a királyi udvar politikai cselszövései között találja magát, annak ellenére, hogy korábban megfogadta, messzire elkerüli ezt a világot. 

Tele puttonnyal érkezik az ősz (II.)

A korábbi megjelenések posztban tett ígéretemhez híven még egy válogatást hoztam, persze a teljesség igénye nélkül, nehogy túl könnyű legyen a választás. A könnyedebb/szórakoztató irodalmat vettem most górcső alá, lesz krimi, kaland, romantika, sci-fi, fantasy,  és sok ifjúsági regény. A keresztlányom a minap mondta, hogy bizony az összes érdekes könyvet elolvasta már amit vettem neki (naná, hogy a kötelező házi olvasmány  nem ebbe a kategóriába tartozik), úgyhogy alaposan szétnéztem a kínálat között, hogy legközelebb mivel tudnám megörvendeztetni.

Lehetek én Jane Austen rajongó, de azt azért nem tudom, hogy a Büszkeség és balítélet-re hajazó gimis verzió mennyire kötne le, de nyilván minden a tálalástól függ. Kíváncsi vagyok milyen lesz a könyv fogadtatása a hazai Austen rajongó körében, aztán majd elgondolkodom, hogy érdemes vagy nem időt szakítani rá.

Erin Butler: Mr. Darcy nyomában – Gimis verzió
A 16 éves Liza Johnson igazi Jane Austen-rajongó: lábán Pemberley-zokni, táskájában az imádott írónő összes műve egy kötetben, és olyan régiesen beszél, mintha maga is az egyik Austen-regényből lépett volna ki. Addigi, látszólag nyugodtnak és örök szinglinek tűnő élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik a színen Mr. Tökéletes, aki akár Mr. Darcy inkarnációja is lehet(ne), de ott van még a legjobb barátnő, Janie expasija is, és a képbe még egy szexi angol srác is bekavar, aki akcentussal csókolózik...
Liza elég rendesen bajba kerül, anyai tanács híján és jobb ötlete nem lévén, Jane Austenhoz és karaktereihez fordul segítségért - elvégre ki ismerné náluk jobban a flörtölés és a szív rejtelmeit...
Kérdés, hogy a kétszáz éve még remekül működő szokások átültethetőek-e napjainkba, és hogy Lizának is az a sors jut-e, mint névrokonának, Eliza Bennetnek: megtalálja-e a saját Mr. Darcyját...
Várható megjelenés: 2014. november 07., Studium Plusz Kiadó

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj (Jean le Flambeur 1.)

Szeretem a sci-fit, még akkor is, hogyha időnként értetlenül állok a technikai leírások előtt. Ha érdekes a történet, ha tele van izgalommal és kalanddal, ha emlékezetesek és jól megrajzoltak a karakterek, akkor hajlamos vagyok szemet hunyni a számomra érthetetlen dolgok felett. Élvezem az élményt, az utazást a messzi galaxisokba, a csillagok közé, új bolygókra, ahova a szerző képzelete repít. Világ életemben azt gondoltam magamról, hogy meglehetősen jó képzelőerővel áldott meg a sors, képes vagyok látni azt, amit olvasok, elképzelni egy világot, amelynek külső szemlélője vagyok. És bármilyen könyvet vettem a kezemben, nagyszerűen működött. Mivel nagyon sok pozitív kritikát olvastam Hannu Rajaniemi regényéről, amikor a könyvtárban elérhető lett, örömmel és kíváncsian hoztam haza, egy nagyszerű élmény reményével.  

Nos, a kíváncsiság megmaradt, de az öröm nem igazán akart társamul szegődni, amikor elkezdtem olvasni. Csak álltam előtte értetlenül, mintha számomra idegen nyelven íródott volna. Húsz oldal, ötven oldal és közben legalább tízszer letettem, azzal a szándékkal, hogy nekem elég volt belőle. Már eleve a cím, hogy Kvantumtolvaj valamiféle vészharangot kellett volna megkondítson bennem, hogy talán ez mégsem nekem való könyv, a sok tudomány, fizika, matematika, kvantumelmélet meg miegymás miatt. De nem tette. Nyilván az átlag olvasó agya, mint amilyen az enyém is, egy kissé elmarad a szerzőé mellett, aki fizikai matematikát tanult, majd húrelméletből doktorált, otthonosan mozog a reál tárgyak területén, sőt az irodalomban és a filozófiában is, de attól még értenem kellene amit ír. Ha a történetről lecsupaszítom a sci-fi és tudományos elemeket, akkor egy detektívtörténetet, egy kalandregényt kapok, ami feszeget néhány filozófiai kérdést, amiben az ember önmagát keresi, és önmagával kerül szemben, és önmagát kell legyőzze, de amúgy tele van izgalommal, érdekes karakterekkel és meglepő fordulatokkal. Ilyen egyszerű az egész. Mégis, magam sem tudom, mikor szenvedtem utoljára ennyit egy könyvvel (legalább is eleinte), és igencsak sarkallnom kellett magam, hogy ne adjam fel.

Tele puttonnyal érkezik az ősz (I.)

Nem hinném, hogy van olyan kiadó, amelyik így az év végének a közeledtével ne kapcsolna maximális fokozatra, így aztán a könyvesboltok polcait elárasztják a jobbnál-jobb, vagy legalábbis annak tűnő kötetek, aminek mi olvasó emberek nagyon is örülünk, ugyanakkor fogjuk a fejünket, hiszen legtöbbünk pénztárcája véges. Mérlegelni kell, hogy mi az, amire igazán vágyunk, mit teszünk el egy későbbi alkalomra, vagy miről reméljük, hogy a könyvtárban is felbukkan. A nézegetés azonban semmibe sem kerül, úgyhogy alapos mustrának vetettem alá a kínálatot. Lehet nézegetni, dönteni és kategorizálni kinek-kinek kívánsága szerint.

Az év közepén jelent meg a Helikon kiadó gondozásában gyönyörű borítóval Tamási Árontól a Bölcső a hegyek között, ami egy verses epikai művet, valamint a Bölcső és bagoly regényes életrajzot tartalmazta. Most egy újabb Tamási kötetnek örülhetünk, ezúttal az Ábelnek, ugyanolyan szép borítóval. Gyermekkoromban olvastam először a teljes Trilógiát, azóta talán még egyszer, de azt már meg nem mondom, hogy az Ábel a rengetegben hányszor fordult meg a kezemben. Máig egyik kedvencem, időnként előveszem, újraolvasom, vagy csak belelapozok és élvezem Tamási prózájának szépségét és humorát. Egyszer mindenkinek el kell olvasni.

Tamási Áron: Ábel

„Amikor lent a völgyben felálltam, és kinyújtózva ránéztem a nagy hegyekre, úgy éreztem, hogy most immár örökké élni fogok.”

„Szegény anyám olyan asszony volt, kinél kedvezőbb még virágban sem termik. Amíg élt is, mindig pártomat fogta, csak néha a szeretet akadályozta meg abban, hogy ne úgy lásson valamit jónak, ahogy én. Amióta azonban leszállott a földbe, azóta a szeretet sem gátolta meg semmiben, hanem minden úgy volt a legjobban, ahogy én mondtam s gondoltam. Lám, a sírnál is, amikor elmondtam neki, hogy az öröklött hajójeggyel Amerikába szeretnék menni, úgy állott mellém, mint az őrzőangyal. El is gondoltam, ahogy a temetőből hazafelé jöttemben a faleveleket hulladozni láttam, hogy halott édesanyát szeretni és hulló falevelet látni milyen közeli rokon! Bezzeg apám nem langyult el ennyire semmiféle szándékomon, hanem inkább vizsgálódva nézett, mint jegytulajdonost. Folyton ügyelte a lépteimet, és pislogott bé a homlokom mögé, hogy vajon mit akarhatok. Talán még az is megjárta az eszit, hogy egy szép napon felpattanok a hajójegyre, és úgy elvágtatok rajta, hogy még az Óperenciás-tenger vizét is csak játszva fogom meglegyinteni, mint a fecske. Eszes ember volt ő magától is, s hát még ami tudományt belőlem merített!”

A Trilógia – az Ábel a rengetegben (1932), majd folytatásaként az Ábel az országban (1933) és az Ábel Amerikában (1934) – a két világháború közti magyar irodalom egyik csúcsteljesítménye, melyet nem lehet elégszer újraolvasni. A kötet Sipos Lajos utószavával jelenik meg a Helikon szépirodalmi sorozatában.

Várható megjelenés: 2014. október 30., Helikon Kiadó

Amanda Quick: A titokzatos nő (Lámpás utcai hölgyek 2.)

Tavaly októberben olvastam Amanda Quick Kristályok kertje című regényét, amely a Ladies of Lantern Street (Lámpás utcai hölgyek) című sorozat nyitódarabja volt. Igaz, hogy kellemes szórakozást és kikapcsolódást nyújtott, de nem igazán érte el a régebbi Quick regények színvonalát. Mivel a paranormális vonal nálam annyira nem nyerő, nagy valószínűséggel ez is közrejátszik abban, hogy nem tudom annyira megkedvelni a témában írt történeteket, de ez nem tartott vissza attól, hogy elolvassam a sorozat következő részét, A titokzatos nőt. 

Aki olvasta az első részt, az már tudja, hogy a Lámpás utcai hölgyek tulajdonképpen magánnyomozók és a Flint & Marsh Ügynökség alkalmazásában állnak. Olyan felsőosztálybeli ügyfeleknek dolgoznak, akik diszkrét nyomozást óhajtanak különféle természetű ügyekben, bár többnyire hozományvadászokat buktatnak le. A titokzatos nő nem más, mint Beatrice Lockwood, akivel már találkozhattunk a Kristályok kertjében, de most övé a főszerep. Bátor, kitűnő színésznő, szemrevaló,  ért az álcázáshoz, van rejtegetni valója, titokzatos múltja, és az egyszerű ruhája alatt egy pisztolya. 

Egy fényes bálteremben futunk össze vele, éppen egy gazdag örökösnőt próbál megvédeni nemkívánatos kérőjétől. Megbízatásai során számos élményben volt már része, most mégis váratlanul éri annak a titokzatos férfinak a figyelme, aki a báli forgatagban a segítségére siet, amikor Beatrice megpróbál megakadályozni egy bűntényt. Mint az ügynökség minden alkalmazottja Beatrice is talpraesett, vészhelyzetben is képes feltalálni és megvédeni magát, de a sebhelyes arcú, bottal járó férfi felkavarja az érzékeit.

Rachel Hawkins: Hex Hall (Hex Hall 1.)

Rachel Hawkins regénye még nyári olvasmány, akkoriban azonban híján voltam a posztolásra szánt időnek, de most, hogy nemsokára érkezik a regény folytatása, gondoltam ideje sort keríteni az elmaradt bejegyzésre. A Hex Hall egy trilógia első része, akik angolul olvasták, azok már tudják a történet végét, itthon, ahogy már említettem, érkezik a második rész, úgyhogy ha valaki most kap kedvet Sophie Mercer kalandjaihoz, egyszerre két köteten keresztül izgulhatja végig őket. Lassan már a csapból is fantasy elemekkel átszőtt YA történetek folynak, igazán mindenki kedvére válogathat a bőséges kínálat között, így éppenséggel Rachel Hawkins könyvére is eshet a választása. Sok társához hasonlóan a Hex Hall is boszorkányok, tündérek, vámpírok és különféle alakváltók életébe kalauzol, sőt nem hiányoznak belőle a sötét családi titkok, a fenyegető veszélyek és a titkos társaságok sem. 

Sophie Mercer egyáltalán nem átlagos tizenhat éves tinédzser, sőt kalamajkák egész sorát tudja már maga mögött, mióta a tizenkettedik születésnapján kiderült róla, hogy boszorkány. Bár az apai ágon örökölt tehetséget elővigyázatosan kellene ’alkalmazni’ Sophienak ez nemigen sikerül. Amikor egy iskolabálon a jó szándékkal előidézett varázslás rosszul sül el, a következmények eléggé drasztikusak. Sophie a Hekaté Hall (rövidítve Hex Hall) bentlakásos iskola falain belül találja magát. A világtól elzárt iskola egy szigetre épült, és igazából egy nevelőotthon, ahova a problémás prodigiumok (boszorkányok, alakváltók, tündérek) kerülnek. 

„A Hekaté Hallt olyan alakváltó, boszorkány és tündér gyermekek védelmére és oktatására hozták létre, akiknek gondot okoz képességeik elrejtése, és ennél fogva az egész prodigium-társadalomra nézve veszélyt jelentenek.” – áll az iskola prospektusában, és Sophie egyáltalán nem lelkesedik az ötletért, hogy  két évig ő is a tanulója lesz, főként, hogy az épület inkább kísértetházra, mint iskolára emlékezteti Azt azonban elismeri, hogy legalább hozzá hasonló emberek között lesz, és nem kell rejtegetni a képességeit.

Andy Weir: A marsi

Számtalan emlékezetes könyvélményben volt részem az eltelt hónapok alatt, úgyhogy ha év végén kedvenceket szeretnék majd választani, bizony nehéz helyzetben leszek. Azt azonban már most tudom, hogy Andy Weir regénye mindenképpen bekerül a válogatásba, ahogy azt is, hogy sokáig fogok emlékezni a történetre, elsősorban (de nem csak) a főszereplő, Mark Watney karaktere miatt. Általában fenntartással közelítek a túlzott elragadtatással reklámozott könyvekhez, mert előfordult néhányszor, hogy az egésznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja,  azonban A marsi esetében eléggé helyén volt a sok lelkes kritika. Persze a regénynek vannak hibái (melyiknek nincsenek, mert ahány olvasó, annyiféle szubjektív vélemény), de én imádtam az első oldaltól az utolsóig, és az óta is gondban vagyok az újabb olvasmányom kiválasztásával. Olyan élményt akarok, mint amit A marsitól kaptam, de még semmi nem szippantott be annyira, hogy magam mögött tudjam Mark Watney történetét. Mert szórakoztató, izgalmas, humoros, pörgős, helyenként feszültséggel teli, mindenképpen drukkolós, sőt tudományos szempontból sem utolsó, már amennyire a tudományos, technikai leírások (NASA, űrutazás, csillagászat, fizika, kémia, elektromosság stb.) helyállóak, és gondolom, hogy többnyire azok.

Mark Watney az Ares 3 legénysége tagjaként érkezik a Marsra egy harmincegy napos expedícióra. Egy homokvihar azonban keresztülhúzza a számításaikat, úgyhogy a hatodik napon kénytelenek megszakítani a küldetést. Az evakuálás sajnos nem zajlik zökkenőmentesen, Markot balszerencséjére elsodorja a vihar, és mivel társai halottnak hiszik nélküle térnek vissza a Földre, így ő a Marson ragad. Innentől aztán kezdetét veszi a túlélésért folytatott küzdelme, hogy a róla szóló Wikipédia-szócikkben ne az álljon majd, hogy „Mark Watney az egyetlen ember, aki a Marson halt meg”, amire egyébként nagy az esély, még akkor is, ha egyelőre életben van. Ha nem lenne elég, hogy otthagyták, a bajt tetőzi, hogy minden kommunikációs eszköz elromlott, így képtelen felvilágosítani az otthoniakat a tévhitükről.

Sorozatmustra

Ahogy a címből is kitűnik, ezt a posztot a sorozatoknak szenteltem, egyrészt, mert elég sok sorozatot olvasunk, másrészt, mert egyre-másra jelennek meg az újabbak, amelyeknek igencsak nehéz ellenállni. Úgyhogy bekerült a listába néhány általam olvasott sorozat újabb kötete, aztán olyanok, amelyek várólistások, és persze olyanok is, amelyek most fognak debütálni.

YA műfaja ellenére A Paladin-prófécia első könyve nagyon belopta magát a szívembe, mindenképpen bekerül az idei év kedvencei közé, és most végre itt a folytatás. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul Will és barátainak a története, és hogy a szerzőnek sikerült-e tartani az első kötet színvonalát.  

Mark Frost: Szövetség (Paladin-prófécia 2.)

Fedezd fel az erődet!

Döntsd el, melyik oldalon állsz!

Van, aki sosem lesz hétköznapi.

Will West számára az élet egy véget nem érő kaland, amióta csak betette a lábát a Központba. Lebuktatott egy sötét, titkos társaságot, amely Nagy Károly lovagjai néven működött, és felfedezte hihetetlen képességeit, amelyekről azelőtt nem tudott.

Most barátai segítségével utána kell járnia, miben mesterkednek a lovagok, és fel kell ismernie, ki a barátja és ki az ellensége, miközben a közelgő harcra készül.

Várható megjelenés: 2014. október 15., Gabo Könyvkiadó

Georges Simenon: Maigret és a furcsa idegen

Az utóbbi időben olvasott YA regények után, amelyek többnyire tele voltak fantasy elemekkel, jó volt ismét a realitások talaján lenni, már amennyire egy kitalált krimi reális. Több mint három hónapja volt szerencsém Simenon felügyelőjéhez, és annak ellenére, hogy akadt még az írótól egy-két olvasatlan regény a polcon, én mégis az újonnan megjelent után ácsingóztam. Szóval nagyon örültem az új Maigret kötetnek, még a megjelenés előtt megrendeltem, és hamar sort kerítettem rá.

Élvezettel merültem bele a történetbe, már csak azért is, mert a Maigret és a furcsa idegen volt az első regény, amelyben színre lépett Jules Maigret az Első Bevetési Csoport felügyelője. Az olvasók itt szembesülhettek először robusztus alakjával, magabiztos és tiszteletet parancsoló megjelenésével, elmaradhatatlan pipájával, keménykalapjával, sötét felöltőjével, nyomozási módszereivel, sőt az irodájában duruzsoló kályhájával is, amely, a többnyire nedves, hűvös, esős időszakokban játszódó regények visszatérő eleme lesz. Ma már elmondhatjuk, hogy ezzel a regénnyel egy több száz történetből álló sorozat indult útjára, és népszerűsége máig töretlen. A felügyelő bemutatkozásához egy méltó ellenfél dukált, úgyhogy Simenon választása egy hírhedt nemzetközi csaló személyére esett, aki a hangzatos Pietr, a lett névvel került be a bűnügyi nyilvántartásokba (a regény eredeti címe egyébként Pietr-le-letton - Pietr, a lett), akin a bűnüldözési szervek ezidáig nem találtak fogást, és aki az Északi Csillag expresszen éppen Párizs felé vette az irányt.

Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete (Lockwood és Tsa. # 1.)

Ezen a nyáron igencsak kijutott nekem az ifjúsági irodalomból, és annak ellenére, hogy régen kinőttem már  a korból, nagyon is élveztem őket. Az én időmben hol voltak az ilyen szerzők? Nehéz elképzelni, hogy vannak fiatalok akiket egyáltalán nem hoznak lázba a nekik szóló történetek, legyen az romantikus, szépirodalom, fantasy, nyomozós, sci-fi, sőt, könyvet is ritkán vesznek kézbe (tisztelet a kivétel), pedig rengeteg kitűnő regény között válogathatnak. Én felnőtt fejjel is lelkesedve és élvezettel olvasom őket, néhány órára megfeledkezve a mindennapi élet gondjairól. Jonathan Stroud könyve is nagyszerűnek bizonyult, szellemekhez mostanában nem igen volt szerencsém, úgyhogy az újdonság varázsával hatottak. A sikító lépcső esete egy sorozat nyitókötete, amelyben a Lockwood és Tsa. Nyomozóiroda kalandjait kísérhetjük figyelemmel, pontosabban garázdálkodó szellemek utáni nyomozásaikat.  

  

Szóval higgyen bárki bármit, igenis léteznek szellemek! Legalábbis a Lockwood és Tsa. Nyomozóiroda Angliájában, ahol az országos járványszerű kísértetjárás immár ötven éve keseríti a lakosok életét. A visszatérő holtak nem kis kalamajkát okoznak, mert néha igen erőszakosak, félelmetesek és az élőkre vadásznak. A Problémára eddig semmiféle magyarázat nem született, de létezik, és a hatóságok számos ügynökséggel vállvetve igyekeznek szembeszállni eme természetfeletti jelenséggel. A dolog pikantériája, hogy a Látogatókat (így nevezik a visszatérő szellemeket) csak az erős pszichikus érzékenységgel megáldottak érzékelik, pontosabban a fiatal korosztály, így aztán a frontvonalban elsősorban gyermekek harcolnak, míg a felnőttek csak a háttérből támogatják/irányítják őket.

Maggie Stiefvater: The Dream Thieves - Álomrablók (Holló ciklus # 2)

Ahhoz képest, hogy a Holló ciklus első kötetének utolsó oldala után máris felkaptam volna a folytatást, cirka tíz hónap telt el, míg ez megvalósult. Először is akkor még nem jelent meg a fordítás. Utána várni kellett míg a könyvtár is beszerzi. Aztán a regény folyton ’házon kívül volt’. Már benne jártunk a nyárban, amikor végre kezemben foghattam, de akkor meg a kedvem ment szabadságra. Úgyhogy szegény itt rostokolt a polcon néhány hétig, míg rávettem magam, hogy egyáltalán belelapozzak. És körül belül eddig tartott az érzés, hogy nincsen kedvem hozzá. A majd 500 oldalas kötetet három nap alatt elolvastam, és mondanom sem kell, nyúltam volna a folytatáshoz, de ismét ott tartok, mint tavaly, mert a harmadik rész még sehol nincsen, legalább is a piacon. Valamikor októberben jelenik meg Blue Lily, Lily Blue címmel. Ha arra gondolok, hogy milyen prológussal záródik az Álomrablók, a folytatás is izgalmasnak ígérkezik. De amíg ismét szerencsém lesz ellátogatni Henriettába, hogy megtudjam, mi történt a kötet utolsó mondata után, lássuk, hogyan folytatódik a Hollófiúk története az Álomrablókban.

Aki olvasta a sorozat nyitókötetét, az már tudja, hogy A Hollófiúk végén a társaság szerencsésen megbirkózott  a rájuk leselkedő gonosszal, sőt azt is, hogy mindenki meglepetésére/megrökönyödésére Adam életre keltette a Cabeswater körül húzódó Ley-vonalakat. A többnyire önző indíttatásból elkövetett kezdeményezése igencsak bomlasztóan hatott a csapatszellemre, hiszen tettével elárulta a bizalmukat, a barátságuk olyan csorbát szenvedett, ami nem biztos, hogy kiküszöbölhető, de nyilván ez majd elválik, hiszen messze még a történet vége. Abban is biztosak lehettünk, hogy Adam tette nem marad következmények nélkül, és ezt az Álomrablókban meg is tapasztaljuk.

Amikor ismét felvesszük a történet fonalát már mindenki túljutott a megrázkódtatáson, bár továbbra is értetlenül állnak Adam viselkedése előtt, de az élet megy tovább, a cél még előttük áll, úgyhogy folytatják a kutatást. Ez azonban egyáltalán nem megy olyan simán (miről szólna akkor a következő két kötet), sőt, úgy tűnik, hogy erőfeszítéseik ellenére egyre rögösebb és nehezebb a Glendower sírjához vezető út, tele buktatókkal, még több titokkal és misztikummal. Úgyhogy az Álomrablók egy kicsit letér az eddigi ösvényről, de legalább választ kapunk néhány kérdésre, és természetesen újakkal szembesülünk, de nem kell félni, a regény a kitérő ellenére is izgalmas. Igaz ugyan, hogy Glendower továbbra is háborítatlanul alussza örök álmát, de a tinijeink egyáltalán nem unatkoznak, előtérbe kerülnek az egyéni problémák, amivel hol magányosan, hol közösen próbálnak megbirkózni, és ha mindez nem lenne elég, újabb gonosz elemek jelennek meg a színen, szintén a kirakós darabjai után kutatva. A néhány fura fazon és a Szürke névre hallgató bérgyilkos jelenléte kissé felkavarja Henrietta állóvizeit, és természetesen Blue, Gansey, Ronan és Adam életére is hatással van. És amikor a hullámok lassan elcsitulnak, és felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon mi jön még ezután, nos akkor szemben találjuk magunkat az újabb fordulattal, ami ha lehet még jobban felcsigázza a kíváncsiságunkat, hogy tűkön üljünk a következő utazásig.

A nyár néhány újdonsága és várható megjelenések

Az utóbbi hetekben nem sok időm jutott a blogomra, és mivel a várható megjelenésekkel is régen jelentkeztem, így most ezeket térképeztem fel, egy-két nyári újdonsággal egyetemben, amelyek az uborkaszezon idején is felkeltették a figyelmem. Nem kis meglepetésemre igen terebélyes listát sikerült összegyűjteni, úgy tűnik ismét kezd beindulni az év második felére jellemző nagyüzem.

Számomra a kora ősz egyik leginkább várt újdonsága Sophie Hannah regénye, A monogramos gyilkosságok, amelyben hosszú évtizedek után ismét találkozhatunk Agatha Christie belga detektívjével. A hírek szerint Christie örökösei erre az egy regényre adtak engedélyt (aztán ki tudja), és alapos megfontolás után esett a választásuk Sophie Hannahra. Az írónő néhány regénye magyarul is megjelent, én egyiket sem olvastam, de Hercule Poirot új esetét semmi pénzért nem hagynám ki. Gondolom, minden Christie meg Poirot rajongó ugyanígy van ezzel.

Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok. 

Hercule Poirot új esete

Poirot visszatér!

1929. február 7-én három holttestet találnak a Bloxham Szálló három emeletén. Két nő és egy férfi vesztette életét a luxushotelben, és mindhármuk szájában monogramos mandzsettagomb lapul. A Scotland Yard ifjú felügyelője, Edward Catchpool kapja meg az ügyet, amely korántsem ígérkezik könnyűnek. Nagy szerencséjére a szomszédjába költözött egy nagy bajszú, köpcös kis belga. Poirot szívesen segít az érthetetlen bűnügy felgöngyölítésében, amiben kulcsszerepet játszik egy cselédlány, egy lelkész özvegye és a negyedik mandzsettagomb.

Sophie Hannah igazán nagy kihívást jelentő új esettel lepte meg a világ leghíresebb belgáját.

Várható megjelenés: 2014. szeptember 09. Európa Kiadó

M.C. Beaton: Miss Pym és a menekülő menyasszony (Az utazó házasságközvetítő 1.)

Az Agatha Raisin és a Hamish Macbeth sorozat után megérkezett az írónő egy újabb sorozata, ami a történelmi romantika műfajában íródott, és a hangzatos Az utazó házasságközvetítő címet viseli. A sorozat első kötete a Miss Pym és a menekülő menyasszony. Mivel az Agatha Raisin sorozatot az első kötet elolvasása után feladtam, egy kicsit fenntartással vettem kézbe a vénkisasszony házvezetőnő Miss Pym első kalandját, de félelmem alaptalannak bizonyult, mert kitűnően szórakoztam e nem mindennapi öreglány ténykedésein.

A regény kezdetén Miss Pym élete híján van minden vidámságnak, sivárság és komorság lengi körül, akárcsak az udvarház szobáit, ahol házvezetőnőként szolgál.

Thornton Hall-ban azonban nem mindig volt sivár az élet. Hannah gyerekként került az udvarházba, és kemény munka árán haladt előre a ranglétrán. Karrierjét konyhalányként kezdte, aztán volt második szobalány, komorna és főkomorna, míg végül csak elérte az áhított házvezetőnői posztot. Imádta a munkáját, az udvarház pezsgését, az estélyeket, a vendégeket, az ünnepekkor a személyzet számára szervezett bálokat. Az élete csupa izgalom és boldogság volt, míg egy nap megtörtént a szerencsétlenség: a ház úrnője elszökött egy inassal. A fölháborító eset után nem csak a gazdája, de Miss Pym számára is véget értek a boldog idők. A melankóliába süllyedő Mr. Clarence elbocsátotta a szolgák nagy részét, a szobák felét lezárta, és Miss Pym ott találta magát egy sötétségbe borult, lehangoló és csendes ház bezártságában.

Ebben a nyomasztó légkörbe csempész reményt a ház előtt naponta elhaladó postakocsi látványa, ez testesíti meg Hannah számára a kalandot, a vidámságot és nevetést, mindazt, ami az életéből hiányzik. Gyakran álmodozott arról, hogy postakocsin járja be a világot, vagy legalábbis az angol vidéket, hogy átélje az utazás izgalmát, és a kalandot, amit egy ilyen utazás nyújthat.

Könyvtárban jártam # 5.

Az utóbbi hetek felborult napirendje után ismét visszatérhettem a megszokott életvitelhez, és vissza a blogoláshoz. Olvasásra nem jutott annyi időm, de arra igen, hogy ellátogassak a könyvtárba. Bár a Könyvtárban jártam rovat az utóbbi hónapokban elmaradt, azért az eltelt fél évben sem mellőztem a könyvtári könyveket. Ami örömmel tölt el, hogy a könyvtár állománya meglepően sok újdonsággal gyarapodott, és ami még ennél is fontosabb, hogy olyan kötetekkel, amelyek nálam is előkelő helyen állnak az elolvasandó könyvek listáján. Utolsó látogatásom alkalmával is sikerült egy szép kis kupacot összegyűjteni, amit reményeim szerint az elkövetkezendő hetekben fogok lassan felfalni. 

A Paladin-prófécia volt az egyetlen ifjúsági regény, amit idén elolvastam, de most egész évre bespájzoltam belőlük. Amikor összeválogattam őket, tekintettel voltam arra is, hogy nálunk vakációzik a tizenéves keresztlányunk, úgyhogy igyekeztem olyanokat hozni, amelyek az ő érdeklődését is felkelthetik: 

Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete

Joss Stirling: Storm és Stone

Maggie Stiefvater: Álomrablók /The Dream Thieves (Hollófiúk 2.)

Rachel Hawkins: Hex Hall

Jennifer Johnston: Messzire még Babilon?

Legalább három éve már, hogy megvettem Jennifer Johnston könyvét. Ha jól emlékszem Muriel Spark Célszerű lődörgés című regényével egyszerre, alig száz-száz forintért darabját. A Célszerű lődörgést még akkor elolvastam, de a Messzire még Babilon? csak ült a polcon, és bár néha megakadt a szemem rajta, ennél tovább nem jutottam. Mostanáig. Kezdem azt hinni, hogy mindegy mikor kerül hozzám egy könyv, valamikor eljön a maga ideje. Legyen az egy érzés, hangulat, vagy a hirtelen elhatározás, hogy pont akkor rá essen a választásom. Most is halomban állnak a nemrégiben vett könyvek, és én még is lődörögtem a könyves polc előtt, azon gondolkozva, hogy mit olvassak. És megakadt a szemem Johnston könyvén. A hátoldalon lévő fülszöveg az első bekezdés, úgyhogy előzetesként semmit sem lehet megtudni a történetről, és én így indultam neki, mert ez az első bekezdés nagyon is magával ragadott, és végül olyan élményben volt részem, amire nem számítottam. 

„Mivel tiszt vagyok és úriember, megkaphattam a noteszeimet, tollat adtak, tintát és papírt. Írok hát és várok. Se eszméhez, se élő emberhez nem fűz már semmi, s hogy jövőm talán néhány órába is belefér, nem zaklat fel túlságosan. A jövendő végtére itt is, ott is egyformán beláthatatlan. A hátralévő napokra marad tehát a múlt. Előcsalogatok majd egy sor bizonyára pontatlan emléket, elmondom, én hogy láttam az eseményeket, ha ez számít valamit. Többé nincs értelme tervezgetésnek, reménynek, még álmodozásnak sem. Akármilyen különös, nekem tetszik így.

Nem értesítettem sem apámat, sem anyámat. Majd megteszik mások, amikor a sorsom bevégeztetett. Őfelsége szolgálatában. Minek siettetném a fájdalmukat, úgy is eléri őket. Apám talán belehal, de akárcsak nekem, neki is jobb lesz holtan. Anyámért nem vérzik a szívem. 

Osztályomat megillető tisztelettel bánnak velem, de óvatos tartózkodásukból kiviláglik, félig-meddig őrültnek tartanak. Hogy rettegnek az emberek a szív ólálkodó démonaitól!”

Ezzel a néhány bekezdéssel indítja hősünk azt a hosszú utazást, amelynek során visszarepülünk gyermek- és ifjúkora helyszínére, bepillantást nyerünk szülei házasságába, a nevelésébe, megismerjük egy különös barátság történetét, hogy aztán belemerüljünk az első világháború mocskos poklába, míg ugyanezekkel a kezdősorokkal lezárul a történet, és bezárul a kör.

Az év eddigi leghosszabb listája - júniusi beszerzések

Az év elején elkezdtem listát vezetni az idén vásárolt könyvekről, és minden hónap végén színessel kihúzogatom azokat, amelyeket el is olvastam. Igaz, hogy egyelőre még nem annyira színes a lista (régebbi és könyvtári könyvek is képbe jönnek), de nagyon remélem, hogy az év végéig ez változni fog. Ahogy a címből már kitűnik, a június eddig kenterbe veri az összes korábbi hónapot, talán az év utolsó hónapjainak valamelyike lesz képes csak felvenni vele a versenyt. Igaz, hogyha június, akkor Könyvhét, de a jókora halom még távolról sem írható ennek a számlájára, mert előtte és utána is böngésztem és vásárolgattam. 

Olyan szép számmal vannak az új szerzemények, hogy csoportokba osztottam őket. 

A krimi/történelmi krimi/sci-fi műfaj képviselői hárman vannak: az új Gordianus regény, a tizedik Harry Hole nyomozás, valamit Jack McDevitt Priscilla Hutchins-sorozatának első része. A nílusi rablókat már el is olvastam, és bejegyzés is született belőle. 

Kívánságaim kiadói hullámhosszon

Jó néhány éve már, hogy az első angol nyelvű könyvet elolvastam. Azóta a könyvállományunk eme része is jelentősen bővült, igen változatos műfajokban. Igaz, hogy idén kevesebbet áldoztam angol könyvekre, ez részben a nem éppen olcsó eurónak, részben annak tudható be, hogy nagyon sok „kell nekem” kategóriába sorolható könyv jelent/jelenik meg magyarul, és azokat részesítettem előnybe. (Ennek ellenére időnként átfutom az angol listámat, megnézem nem akciós-e valamelyik kötet, hogy lecsaphassak rá.) Az elmúlt évben azonban ért néhány meglepetés. Olyan angol nyelvű regények, amelyekre régóta fájt a fogam, magyarul is elérhetők lettek, úgyhogy nagy lelkesedéssel szépen sorban töröltem őket az angol várólistáról. Akinek vannak ilyen listái, az tudja milyen felemelő érzés végre csökkenteni őket. Igaz, magyarul is meg kell szerezni, de optimistán reménykedni kell abban, hogy ha nem is az összes, de néhány könyvtárban is fellelhető lesz, és már mindjárt jobb lesz a helyzet. 

Örömömre ez a tendencia idén is folytatódik: Jessica Brockmole: Levelek Sky szigetéről, Carola Dunn: Daisy és a jégbefagyott Don Juan, Liane Moriarty: A férjem valamit titkol, Jennifer Chiaverini: Mrs. Lincoln varrónője, Patrick Ness: A daruasszony, Shannon Hale: Austenland. Vakáció Mr. Darcyval – csak néhány azok közül, amelyek szerepeltek az angol várólistámon, és amelyek mind idén jelentek meg magyarul. 

És amiért ez a poszt egyáltalán létre jött, hogy még koránt sincs vége! Legalábbis, ami az én kívánságaimat illeti.

Steven Saylor: A nílusi rablók

Aki már a megjelenésekor beszerezte a korábbi Gordianus regényt, A hét csodát, annak bizony két évet kellett várni, hogy ismét elmerülhessen a nyomozó kalandjaiba. A nílusi rablók angol kiadása is csak az év elején jelent meg, így aztán hálásak lehetünk az Agave Kiadónak, hogy már kézbe vehetjük a fordítást. Számomra ez a regény volt a Könyvhét legjobban várt újdonsága, sőt amikor lehetett már elő is rendeltem. Annak ellenére, hogy elég vaskos kötetről van szó, 398 oldal, hamar a végére értem, és most egy kicsit szomorú vagyok, mert ki tudja, hogy meddig kell várni az újabb kalandra. 

A hét csodáról annak idején azt mondtam, hogy nem egy hagyományos Gordianus regény. Nos, ezt a kijelentésemet A nílusi rablók esetében is fenntartom, mert ez bizony még inkább letér a kitaposott ösvényről. Akárcsak a korábbi regényben, Steven Saylor most is valami mást szeretett volna alkotni, valami olyat, ami távol van a peranyagok és bíróságok mocskos világától, a kegyetlen gyilkosságoktól, a rabszolgafelkelésektől, az összeesküvésektől. A hét csoda megírása előtt, amint a szerző utószavából megtudhatjuk, Saylor már beleásta magát az ókori görög irodalomba, számos ókori regényt elolvasott pusztán kutatási célból. Amikor inspirációt keresett a folytatáshoz, ismét eme regények felé fordult az érdeklődése. A nagy utazásokról, felfedezésekről, elválasztott szerelmesekről, kalandokról, kalózokról, próbatételekről szóló romantikus és szórakoztató történetek megmozgatták a fantáziáját és kedvet kapott, hogy ő is egyszerűen a történetszövés kedvéért meséljen el valamit. Így aztán A nílusi rablók ezeknek az ókori görög, inkább a kalandregények műfajába sorolható regényeknek szeretne emléket állítani. Nos, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a történet ne lenne magával ragadó, de lássuk a medvét.

A hét csodában elkezdett utazása végén Gordianus megérkezett Alexandriába. Amikor utoljára láttuk, erszénye csekélyke tartalmát egy gyönyörű fiatal rabszolgalány megvásárlására költötte. Ez volt Bethesda. Azóta több mint két év telt el nyomozással és rejtélyek megoldásával, miközben a kikapcsolódást és pihenést a Bethesdával töltött kellemes és szenvedélyes percek jelentették. Ilyen előzmények után igazán meglepő helyzetben látjuk viszont ifjú nyomozónkat: éppen Nagy Sándor arany szarkofágjának elrablásában vesz részt.

Julie James: Az a gyanúm, szerelem

Már nagyon vártam Julie James új regényét, amely A hamis partnerhez hasonlóan az amerikai igazságszolgáltatás, pontosabban a FBI és az államügyészi hivatal berkeibe kalauzol. Az a gyanúm, szerelem volt az egyik kötet a sok közül, ami a Könyvhéten tett látogatásunk alkalmával a szatyrunkban kötött ki, és meglepően gyorsan sort is kerítettem rá, mert igen csak kíváncsi voltam a következő szívdöglesztő FBI különleges ügynökre. 

A félig skót félig olasz felmenőkkel rendelkező Nick McCall a féléves beépített munka után csak a jól megérdemelt pihenésre vágyik, és hogy New Yorkba utazzon anyja hatvanadik születésnapi partijára. Mielőtt elutazna, főnöke egy apró szívességet kér tőle: egy kiemelten fontos ügyben szeretné, hogy tanácsadó munkatárs legyen az első beépített megbízatására készülő fiatal ügynök mellett. Csak pár napról lenne szó, és aztán lazíthat. A munkájának élő Nick nem tud ellenállni a kihívásnak, hogy ő is részese legyen a Martino-féle ügynek (ez szolgáltatta a korábbi regény , A hamis partner, bűnügyi szálát), hogy ő is lakat alá tegyen néhány gengszter, így készségesen eleget tesz a felkérésnek. Az egyszerűnek tűnő eset azonban nem várt fordulatot vesz, és rövid időn belül Nick ismét valaki más bőrében találja magát, egy álkapcsolatban egy fölöttébb csinos álbarátnő mellett.

Jordan Rhodes Chicago legjobb borkereskedője, és bár mindenki csak az apja milliárdjainak örökösét látja benne, ő felettébb büszke a saját erejéből elért sikereire. Jövedelme távolról sem vetekszik apja vagyonával, de kényelmes éltet biztosít számára. Ha van valami, ami a bornál is közelebb áll a szívéhez, az az ikertestvére Kyle, aki éppen tizennégy hónapos börtönbüntetését tölti számítógépes hekkelés miatt. Egy nap az FBI egy igen kecsegtető ajánlattal keresi meg: ha segít nekik lebuktatni a város egyik exkluzív éttermének pénzmosási ügybe keveredett tulajdonosát, Kyle szabadlábra kerül. Jordan gondolkodás nélkül igent mond, bár akkor még nem tudja, hogy az egyszerű megbízatás hova is vezet majd valójában. 

Monica McCarty: A Harcos (A Felföld rettegett fiai 1.)

Mielőtt nekiláttam ennek a bejegyzésnek végigfutottam az idei olvasmányaim listáját, és nem kis meglepetéssel tudatosítottam, hogy az elolvasott könyvek fele sorozat volt, sőt mi több a nagy részük sorozat-nyitó darab. Ha ebben az iramban fogyasztom őket, még oda jutok, hogy 2014-et a sorozatok évének kell majd kikiáltanom. Monica McCarty könyve is ezt az illusztris társaságot gyarapítja, hiszen  A Harcos A Felföld rettegett fiai-sorozat első darabja. Bár a történelmi romantika a szívem csücske, a skót vadregényes tájakon játszódó történetek még ezen belül is különleges helyet foglalnak el. A rettenhetetlen harcosokra jellemző nyers erő, vadság, keménység, a későbbi korok hőseiben ilyen formában már nem található meg, és talán éppen ezért e harcosok történetei néha vonzóbbak tudnak lenni, ahogy maga a helyszín is. 

Az írónő egy mozgalmas történelmi hátteret választott sorozata hősei számára, a skót függetlenségi háborút, pontosabban William Wallace, a skót szabadságharcos halálát követő időszakot, amikor skóciai János király csak névleg volt király, és az ország nemeseinek nagy része I. Edward angol királynak fogadott hűséget. A király úgy gondolta, hogy minden csatát megnyert, ami számított, de alábecsülte Skócia népét, mert a háborúnak még koránt sem volt vége. A skót koronára ketten is igényt tartottak: John Commyn, Banedoch lordja és Buchan grófja, valamint Robert the Bruce, Carrick earlje és Annandale lordja. Bár mindketten jobbnak látták egyezséget kötni Edwarddal, a két dinasztia közötti rivalizálás és viszálykodás továbbra is folytatódott.  

A Felföld rettegett fiainak története William Wallace 1305-ben bekövetkezett halála és az 1314-ben lezajlott bannockburni csata közötti időszakot öleli fel. A függetlenségi háború eme sorsdöntő csatájában Robert the Bruce legyőzte II. Edward királyt, aminek következtében, bár az ország még nem vívta ki teljesen a függetlenségét (az angolok csak 1328-ban ismerték el a skót királyságot), Bruce királyi pozíciója nagymértékben megerősödött.  

Ezek az évek szolgáltatják a sorozat keretét, és a rettenhetetlen harcosok hol Bruce túlélésért folytatott küzdelmét támogatják, hol az Angliával folytatott háborúban harcolnak, hol a polgárháborúban vesznek részt, védik a határokat a betolakodók ellen, vagy az angol helyőrségek által elfoglalt skót kastélyokat igyekeznek visszaszerezni, miközben mindenikük életébe beköszönt a szerelem, nem kevésbé bátor, néha titokzatos, szenvedélyes és odaadó, vad és ártatlan, de mindenre elszánt és a szerelem ostromának ellenállni képtelen hölgyek személyében.

Könyvek, de nem csak a Könyvhétre érkezők

Amilyen izgatottan várom én a június 12-16. között megrendezésre kerülő 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapokat, olyan izgalommal készül a párom a szintén június 12.-én startoló labdarúgó-világbajnokságra. Azt már most kijelenthetem, hogy nálunk az elkövetkező hetek a focimeccsekről fognak szólni, kültéri vetítésekről és baráti sörözésekről, de én majd gondoskodom arról, hogy a szusszanásnyi szünetekben néhány érdekfeszítő olvasmány is kéznyújtásnyira legyen. Ha a május némiképp visszafogottan is zárult (alig 5 új szerzeménnyel gyarapodtunk), az átlagon felüli mennyiségű kívánatos könyvre való tekintettel, amelyek az elmúlt napokban jelentek meg, vagy a Könyvhétre, esetleg június második felében lesznek elérhetők, aligha lesz ez elmondható majd a júniusról. Így első körben azokat a főként a szórakoztató irodalom kategóriába sorolható köteteket gyűjtöttem össze (de azért akad szépirodalom is), amelyeket előbb vagy utóbb, de szeretnék elolvasni. 

Az általam legjobban várt idei megjelenés, az az új Gordianus kötet. Augusztusban olvastam utoljára Steven Saylor regényt, A hét csoda címűt, úgyhogy igencsak megérett az idő egy újabb kalandra.  

Steven Saylor: A nílusi rablók

Kr. e. 88-ban minden jel arra utal, hogy újra háború készülődik. Rómától Görögországon át egészen Egyiptomig forrong az egész civilizált világ. Az ifjú Gordianus egy ideje Alexandriában él, nyomozással és rejtélyek megoldásával keresi kenyerét. Amikor nem dolgozik, gyönyörű rabszolganőjével, Bethesdával tölti idejét, és várja, hogy a világ visszanyerje józan eszét. Ám azon a napon, amikor betölti huszonkettedik életévét, két haramia elrabolja tőle Bethesdát, ugyanis összetévesztik egy gazdag ember szeretőjével. Gordianus sietve a keresésére indul, mert tudja, hogy ha az emberrablók rájönnek a tévedésükre, kegyetlen bosszút állnak a lányon, márpedig ő jóval többet érez iránta, mint egyébként szabad polgárok szoktak a rabszolgájuk iránt.

Gordianus nagy hasznát veszi mindannak, amit az apjától tanult: fel kell kutatnia a bűnözők búvóhelyét, hogy meggyőzze őket, tud nekik akkora értéket kínálni, amekkorát Bethesda jelent az ő számára. Miközben Alexandria utcáit lassanként elborítja a káosz, és egyre sűrűsödnek a zendülések a hírre, hogy Ptolemaiosz király fivére lerohanni készül a várost, Gordianus egy vakmerő és rendkívül veszélyes küldetés résztvevője lesz. Be kell törnie Nagy Sándor sírhelyére, hogy ellopja a világhódító hadvezér arany szarkofágját.

Várható megjelenés: 2014. június 12., Agave Könyvek

Georges Simenon: Maigret és az idegek harca

A Maigret és az idegek harca a harmadik Georges Simenon regény, amit az utóbbi hetekben olvastam, bár a Maigret és a halott gyémántkereskedőről nem írtam. Úgy tűnik, hogy ismét egy kis Maigret korszak köszönt rám, mint sok évvel korábban, amikor egymás után olvastam a felügyelő nyomozásait. Rájöttem, hogy az élmény mellett azért is szeretem Simenon regényeit, mert ha időm engedi egy, ha annyira nem, akkor másfél nap alatt a történet végére érek. És ez jó. Ha végignézek a felhalmozott köteteken, kevés olyan van, ami 300 oldalnál rövidebb lenne, úgyhogy ezek olvasása közben tökéletes felüdülést jelent egy-egy Maigret történet beiktatása.  

Maigret és az idegek harca más volt, mint a korábban olvasott regények, szinte már azt mondhatni, hogy a bűntény maga másodlagossá vált, már ha egy bűntényről elmondható az ilyesmi, és a hangsúly a ki-re és a miért-re helyezhető. Maigret ez alkalommal veszedelmes ellenféllel találja szembe magát, aki hozzá hasonlóan figyelemre méltó elme és kitűnő emberismerő. A kérdés csak az, hogy eme két zseniális egyén közül melyik fog kikerülni győztesként, melyikük bírja jobban „az idegek harcát”. De lássuk magát a történetet. 

Egy hónapokkal korábban elkövetett kettős gyilkosság záró akkordjaként a bűntényért elítélt Joseph Heurtin a kivégzését várja. Minden jel és bizonyíték az ő bűnösségét támasztja alá, és bár Maigret kerítette kézre, a felügyelő meggyőződése, hogy a kifutófiú ártatlan. Titokban megszervezi a szökését, abban a reményben, hogy Heurtin elvezeti az igazi gyilkoshoz. A dolgok viszont balul ütnek ki: a szökés nyilvánosságra kerül és botrány kerekedik belőle, ugyanakkor Heurtinnak is nyoma vész. Mindenki Maigrettől várja a megoldást, akire hatalmas nyomás nehezedik. Tudja, hogy nem veszíthet, mert az a karrierje végét jelentené, így erre való tekintettel bejelenti, hogyha tíz nap alatt nem keríti kézre a gyilkost, benyújtja a lemondását. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, mert a karrier mellett egy ember életet is a tét.

Stephanie Barron: A titokzatos Tiszteletes (Jane Austen nyomoz 2.)

Stephanie Barron Jane Austen nyomoz sorozatának első kötetét, amely magyarul Az udvarház rejtélye címen jelent meg, fenntartásaim ellenére kifejezetten élveztem, úgyhogy ennek fényében izgalommal vettem kezembe a második kötetet. A titokzatos Tiszteletes majdnem két évvel azt követően játszódik, hogy Jane a végére járt a Scargrave majorban történteknek. A helyszín nem más, mint Lyme Regis tengerparti városkája, ahova az írónő 1804 késő nyarán pihenni utazik a családjával. Aki jártas Jane Austen regényeiben, annak mindenképpen ismerős lehet a név, hiszen utolsó regénye, a Meggyőző érvek egyik fejezete is ebben a városkában játszódik. 

Az Austen család pihenése azonban nem indul valami kellemesen, mert az úton szörnyű viharba keverednek, a kocsijuk felborul, és a balesetben Jane nővére Cassandra megsérül. Eme balszerencsés eseménynek köszönhetően ismerkednek meg Mr. Geoffrey Sidmouthsszal, High Down Grange öntörvényű, nem éppen vendégszeretetéről híres urával, és annak angyali szépségű francia unokahúgával, aki a hangzatos Seraphine Le Fevre névre hallgat.  High Down Grange és lakói egyformán titokzatosak, és Jane figyelmét nem kerüli el, hogy furcsa dolgok történnek az udvarház környékén, de mielőtt bármire is fényt derítene, a nővére állapotában bekövetkezett javulás lehetővé teszi, hogy az Austen család birtokba vegye a városban bérelt házikót, és végre átadhassák magukat a pihentető nyaralásnak. Egy nap azonban mindezt megzavarja egy meggyilkolt ember látványa, akinek hullája a móló végén felállított bitófán lengedez. Az egyetlen nyom egy fehér liliom, ami a bitófa tövében hever.

Elkényeztetve - egy új Amanda Quick regény (...és egy kis plusz)

Azok után, hogy márciusban megjelent Julia Quinn Csudajó trilógiájának befejező kötete, ebben a hónapban (legalábbis a kiadó weboldala szerint) egy másik kedvenc írónőm könyvének örülhetek. Amanda Quick regényeit körülbelül ugyanabban az időben kezdtem el olvasni (valamikor a 2000-es évek elején), amikor felfedeztem Julia Quinn könyveit. Míg ez utóbbiakat angolul faltam, addig Quick regényeit magyarul, és volt is miből válogatni. Egymás után olvastam őket, és nagyon örültem, amikor sikerült szert tenni egy-egy hiányzó kötetre. Az évek alatt szépen gyarapodott a kollekcióm, és mára már csak négy hiányzik az eddig megjelentek közül. Van néhány, amely kifejezetten kedvenc, és időnként, ha nem igazán tudok új olvasmány mellett dönteni, vagy csak egy kis garantált kikapcsolódásra vágyom, bizony lekerülnek a polcról. Aztán jött egy időszak, amikor hanyagoltam az írónő könyveit, de a tavaly megjelent Kristályok kertje címűt csak megvettem (itt olvashatjátok a bejegyzésemet). Egy tipikus Amanda Quick regény volt, és így továbbra is megmaradt az utóbbi időben kialakult véleményem, hogy az írónő korábbi regényei sokkal izgalmasabbak voltak, azok, amelyekben nem merült el annyira a paranormális világban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a most megjelenő kötetnek ne örülnék, és ami a Ladies of Lantern Street (Lámpás utcai hölgyek ) sorozat következő része.

Amanda Quick: A titokzatos nő

Beatrice Lockwood egyszerű szürke ruhája alatt pisztoly lapul. A fényes bálterem félreeső zugában szemlélődő hölgy ugyanis hivatásos társalkodónő titkos megbízatással ? és még titkosabb múlttal -, ezért minden pillanatban készen kell állnia, hogy megküzdjön az életéért. Mégis váratlanul éri annak a szenvedélyes kinézetű, érzékeit alaposan felkavaró férfinak a figyelme, aki a báli forgatagban a segítségére siet egy bűntény megakadályozásában, majd névjegyét hátrahagyva eltűnik az éjszakában. A férfit Joshua Gage-nek hívják, és sebhelyes arcával, ébenfa-acél botjával csupa rejtély Joshuának szintén sok fejtörést okoz a nő. A férfi is titkos megbízás alapján nyomoz az állítólag pszichikus képességekkel bíró Miss Lockwood után, ugyanis megbízója azt feltételezi, hogy a nő tolvaj, csaló, sőt: gyilkos. Joshua csak egy dologban biztos: az égővörös hajú, izgatóan intelligens nő jelen volt azon az éjszakán, amikor a paranormális jelenségek neves szakértőjét, Roland Fleminget meggyilkolták az Okkult Akadémián. De akár bűnös, akár ártatlan, csak ő lehet a vezetője a vér, a zsarolás, a hipnózis, az őrület útján, azon az úton, amely egy kegyetlen gyilkos, a Csontember karmai közé vezeti őket.

Várható megjelenés: 2014. május , Maecenas Kiadó

Elizabeth Hoyt: Bűnös szándék (Maiden Lane sorozat 1.)

Úgy tűnik, mostanában nem sikerül maradéktalanul jól választani a történelmi romantika terén. Pár évvel ezelőtt már olvastam Elizabeth Hoyt regényt, ha jól emlékszem aránylag elégedett voltam vele, de a Bűnös szándék messze elmarad mögötte. Vagy velem van a baj, és a sok hasonló romantikus élmény után már egyik könyv sem tud újat mondani, vagy ez tényleg az írónő egy gyengére sikerült műve. 

A Bűnös szándék a Maiden Lane sorozat nyitókötete, de amiben eltér a mostanában olvasottaktól, hogy a 18. század eleji Londonban játszódik (a megszokott 19. század helyett), és a környezet is egy kicsit más. Legalábbis ebben a kötetben elmaradnak az előkelő paloták és a csillogó báltermek, helyettük London nyomornegyedének (St.Giles) sötét és bűzös sikátoraiban bolyonghatunk, a nyomorgó családok, bűnözök, koldusok, elhagyott gyerekek, és szajhák világában. 

Ebben a világban él a megözvegyült Temperence Dews, aki hathatós segítséget igyekszik nyújtani öccsének Winternek, a Szerencsétlen Csecsemők és Lelenc Gyerekek Otthona elnevezésű intézmény vezetésében. A lelencotthont és a hozzá tartozó iskolát még az apjuk alapította, és a néhai Josiah Makepeace halálát követően Winter kötelességének érezte, hogy továbbra is életben tartsa eme jótékonysági intézményt.  

Májusi kínálat

Mondhatnám azt, hogy májusban igyekszem visszafogni magam könyvvásárlás terén, de mivel már van két függőben lévő rendelésem eleve értelmetlen lenne. Ha ezeket leszámítva képes leszek kordába tartani a vásárlási kedvem, akkor elégedett leszek, ugyanis ennek a hónapnak is bőséges a kínálata, bár én csak néhányat választottam ki közülük. 

A Scalzi rajongók örülhetnek, mert a Vének háborúja univerzumban játszódó regények közül érkezik az ötödik. A Maigret rajongók is számolhatják a napokat, mert ígéretéhez híven az Agave kiadó folytatja ezt a sorozatot is. 

John Scalzi: A lázadás hangjai (Vének háborúja 5.)

John Scalzi ismét visszatér a Vének háborúja-univerzumba, ahol ezúttal az emberi faj egységének fenntartása a cél.

A Föld lakói már tudják, hogy a Gyarmati Szövetség szándékosan eltitkolta előlük az univerzum veszélyeit. Generációk óta védelmezik az anyabolygót különféle idegen fajokkal szemben, ám nem puszta hazafiasságból: mindennél jobban szükségük van a katonai utánpótlásra, amivel egyedül a Föld láthatja el őket. A “Perry-incidens” után azonban nincsenek többé titkok, ráadásul új fajok jelentek meg és alkottak egységet – kifejezetten a Gyarmati Szövetség ellen. Tagjaik közt szeretnék látni a Földet is, amelynek vezetői elárulva érzik magukat, és már nem tudják, hogy kiben bízhatnak. De választaniuk kell.

Eközben a Gyarmati Szövetség működése is veszélybe kerül. Haderejük bevetése helyett ezúttal diplomáciai cselekkel és politikai fondorlatokkal akarják a javukra fordítani ezt az ördögi játszmát, amelynek a tétje most már az egész emberiség jövője. Bevetik tehát a B csapatot Harry Wilson hadnaggyal az élen. Azt a csapatot, amelyik talán a harctéren nem a legjobb választás, de a váratlan és kiszámíthatatlan helyzetekre mindig váratlan és kiszámíthatatlan megoldásokat találnak. Az ő küldetéseikről szól A lázadás hangjai.

John Scalzi először digitálisan, epizódok formájában publikálta a kötetben szereplő történeteket 2013. januárja és áprilisa között, majd a kirobbanó sikernek köszönhetően nem kellett sokáig várni a könyv formájú megjelenésre sem. Elképesztő epizódjaival, felejthetetlen szereplőivel és emlékezetes párbeszédeivel A lázadás hangjai a Vének háborúja-sorozat legszínesebb, legváltozatosabb darabja.

Várható megjelenés: 2014. május 13., Agave Könyvek

Georges Simenon: Maigret és a gengszterek

A sárga kutya volt az első Georges Simenon regény, amit tizenéves koromban olvastam. Azt követően időnként a kezembe akadt az író egy-egy újabb regénye, amelyek még az Albatrosz könyvek sorozatában jelentek meg, aztán elég hosszú időre kikerültek a látókörömből. Néhány éve, amikor a Park Kiadó a Maigret-sorozatot elindította, elkezdtem én is beszerezni a hiányzó köteteket. Nagy részüket már akkor elolvastam, aztán ismét elváltunk egymástól, míg jött az Agave Kiadó és átvette a sorozat folytatását, sőt a szerző „kemény” regényeit is szépen sorban jelenteti meg. Csak halogattam és halogattam az új kötetek beszerezését, de most rászántam magam, és elsőként a Maigret és a gengszterekre esett a választásom. Így utólag elmondhatom, hogy korábban kellett volna beszereznem, mert egy hamisítatlan Maigret-történetet kaptam, amely jóval mozgalmasabb volt, mint egynéhány korábban olvasott regény. 

Ez alkalommal a főfelügyelő egy szokatlan üggyel találja szembe magát. Lognon (Balfácán) felügyelő felesége jelentkezik, hogy férje pár napja eltűnt, nem tudja, merre lehet, a lakásukat meg gyanús külsejű idegen emberek forgatják fel. Azonban mielőtt Maigret alaposan el kezdene aggódni, Lognon is előkerül, és beszámolójából egy meglepő történet kerekedik, amelynek főszereplője egy meglőtt és egy autóból kidobott hulla (esetleg sebesült?), amit azonban egy másik autó el is tüntetett a helyszínről.  

Minden jel arra mutat, hogy amerikai gengszterek garázdálkodnak Párizs utcáin, és ha Lognon (Balfácán) felügyelő szokásához híven nem ügyetlenkedi el az ölébe pottyant esetet, a főfelügyelő tudomást sem szerezett volna az esetről. Ebben a könyvben Lognon fontosabb szerepet kap, mint általában, de ahogy az lenni szokott, ez alkalommal  is buzgósága csak bajt hoz a fejére.