2015. július 13.

Robert Galbraith: Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)

Aki egy kicsit is járatos a könyves/irodalmi világban, annak nem titok, hogy a Robert Galbraith álnév alatt tulajdonképpen J. K. Rowling rejlik. Az írónő korábbi könyvei közül én csak a Harry Potter sorozatot olvastam (hozzá fűződő élményeim is megérnének egy bejegyzést!), de amikor megtudtam, hogy a krimi műfajával próbálkozik a kíváncsiság rávett, hogy az első Cormoran Strike kötetet beszerezzem. Ezek után több mint egy évig ücsörgött a polcon, mert kedvem az nem volt hozzá, de miután tavasszal a második kötet is megjelent (és persze azt is megvettem), már nagyon időszerű lett, hogy a Kakukkszót elolvassam. 

Annyi dicsérő posztot és bejegyzést olvastam a könyvről, hogy nagy várakozással fogtam neki. Nos, ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, akkor be kell valljam, hogy egy kissé csalódott vagyok. Azt nem mondhatom, hogy nem tetszett, de valami másra számítottam. Talán a Harry Potter rajongásom után túl nagyok voltak az elvárásaim, bár tudom, hogy a műfaját és a célközönséget tekintve össze sem hasonlítható a két sorozat, de ettől még gondolhattam azt, hogy ahhoz hasonló izgalmas és fordulatos regényt fogok kézbe venni. Volt ugyan benne néhány fordulat, de az izgalom azért nem hágott benne annyira a tetőfokára, vagy csak én nem voltam kellőképp receptív. De lássuk a történetet. 

A mindenki által irigyelt, a sajtó hasábjai állandóan jelen lévő, a lesifotósok által üldözött, híres/hírhedt gyönyörűséges modell, Lula Landry, egy téli éjszakán kiesik harmadik emeleti lakásának erkélyéről. Mivel semmiféle idegenkezűségre utaló nyomra nem bukkantak, a rendőrség meggyőződése, hogy a korábban lelki és pszichikai problémákkal küzdő, labilis állapotú Lula önként vetett véget az életének.

Három hónappal az eseményeket követően, a lány bátyja, John azzal a meggyőződéssel keresi fel Cormoran Strikeot, hogy a testvére gyilkosság áldozata lett, és szeretné, ha Cormoran ezt bebizonyítaná. Per pillanat magánnyomozónk vállalkozása éppen a csőd szélén áll, úszik az adósságban, behajtók járnak a fejére, és ha nem tesz szert hamarosan bevételre akár le is húzhatja a rolót, így végképp jókor jönne egy zsíros megbízás. De bármennyire is égető szüksége lenne a pénzre, egyenes jelleme és lelkiismerete visszatartja, hogy hasznot húzzon egy család tragédiájából, hiszen saját véleménye szerint is Lula öngyilkos lett. Egy régi barátság emlékére, és mert az ügyfél csakis az igazságot szeretné, végül enged a kérésnek, és meggyőződése ellenére elvállalja a megbízást, bár tudja, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolga, hiszen ha volt is valamilyen nyom, ami elkerülte volna a rendőrség figyelmét, az idő elteltével teljesen kihűlt, de hát ő nem az, aki meghátrálna a kihívásoktól. Így aztán beleveti magát a nyomozásba.

Szegény embert még az ág is húzza, tarja a mondás, és Cormoran ezt most saját bőrén tapasztalja meg, hiszen a vállalkozása döglődése mellett a magánélete is éppen válságba jutott, aminek következtében hajléktalanná vált; korábbi titkárnőjének kénytelen volt felmondani, és ha mindez nem lenne elég az Ideiglenes megoldások ügynökségtől kiküldött helyettesítő titkárnővel is meg kell birkózzon, aki elődjeihez képest meglepően talpraesett és hatékony munkaerőnek bizonyul ugyan, csak éppen keret nincsen a fizetésére..

Ez a hatékony és talpraesett munkaerő nem más, mint Robin Ellacott, egy huszonöt éves fiatal vidéki lány, aki nemrég érkezett Londonba, hogy a barátjával (és most már jegyesével) legyen. Míg sikerül megtalálni a megfelelő állást kisegítő titkárnői munkákat vállal. Legújabb megbízása révén köt ki Cormoran irodájában, amelyről kezdetben fogalma sincsen, hogy mivel foglalkozik, de amint ez kiderül érdektelensége egyből lelkesedésbe csap át, annyira lenyűgözi (titkos álma válik valóra új munkája révén) ez a rejtelmes, a szemében egyenesen csillogó világ, amelybe csöppen.

Bár a munkakapcsolatuk kissé szerencsétlenül indul, és kezdetben egyikük sem tudja, hogy mit is gondoljon igazán a másikról, rövid időn belül teljes harmóniában sikerül együtt dolgozni. Strike igencsak megkedveli Robint, és a lány is egyre jobban otthon érzi magát a lepusztult irodában azt a munkát végezve, amelyre örök életében várt, bár mindketten tudják, hogy csak idő kérdése, és Robin tovább áll.

Kettejük kapcsolatának alakulása, Cormoran időnkénti önsajnálatba temetkezése és kétségbeesése mellett azért az ügy is szépen halad előre. Lassan megismerjük Lula életének vélt és valós szereplőit, akad közöttük drogos barát, sminkes, modelltárs, feltörekvő sofőr, különc divattervező, gazdag filmproducer, rapper, hajléktalan barátnő (bármily meglepő), a kérdés csak az, hogy ezek közül kinek állhatott érdekében eltenni láb alól a lányt, már ha az eset tényleg nem öngyilkosság volt. Vagy az éjszaka közepén a helyszínről elszaladó férfiak között kellene keresni a tettest, esetleg Lula múltjában? És a tanú aki hallani vélt egy veszekedést közvetlenül a zuhanást megelőzően csak mellébeszél vagy tényleg az igazat mondja? Nos, Cormoran dolga, hogy ezeket kiderítse, és igen ügyesen lavíroz az útjába kerül akadályok és veszélyek között.

Egy kissé meglepődtem Cormoran Strike karakterén. Más, mint amihez szokva vagyok. Ez a háborús veterán, aki Afganisztánban sérült meg, harmincöt éves, kissé elhízott, nagydarab ember, de nekem folyton emlékeztetni kellett magamat a korára, mert sokkal idősebb személy érzését keltette bennem. Egy híres zenész apa (akitől semmit nem akar), és egy híres/hírhedt juppi anya házasságon kívül született gyermekeként nem sok jóban volt része. Gyermekkora évei nagyrészt kommunákban, foglaltházakban teltek, eltekintve egy kis időszaktól, amikor anyai nagybátyja viselte gondját. Számos féltestvére van, de csak anyai lánytestvérével tartja a kapcsolatot, amúgy egymaga igyekszik megtalálni a helyét és boldogulni a világban, több-kevesebb sikerrel. Kellett egy kis idő, míg megbarátkoztam velem, szerintem a szenvedése egy kicsi túlságosan el lett nyújtva, de remélhetőleg a következőkben már össze kapja magát és rendbe szedi az életét.

Ahogy korábban is mondtam, tetszett a regény, bár azért másra számítottam. Ha visszagondolok, hogy a Jack Reacher-féle pörgős, akciódús történetekhez vagyok szokva, vagy az utóbbi időben a Q-ügyosztály érdekfeszítő eseteihez, akkor érthető a Cormoran Strike-al szembeni felemás érzésem. Számomra túlságosan hosszúnak tűnt, talán azért mert az események tényleg lassú mederbe haladnak előre, néha oldalakon keresztül alig történik valami. Bár azt meg kell hagyni, hogy az írónő nagyon hűen és életszerűen rajzolja meg a londoni miliőt, a helyszíneket ahol Strike megfordul. Az embernek kedve szottyan felkerekedni és egy útikönyvvel bebarangolni a várost.

Szóval, aki a lassú víz partot mos típusú krimik rajongója, az biztosan kedvelni fogja a nem mindennapi páros, Cormoran és Robin első nyomozását. Belemerülhet Lula csillogó világába, barangolhat a városban, bepillantást nyerhet Cormoran és Robin irodán kívüli életébe, a történet résztvevőjévé válhat. De aki a pörgősebb regények kedvelője attól még adhat egy  lehetőséget az írónőnek, mert talán éppen ezzel a regénnyel avat majd egy új kedvencet. És ha igen, jöhet a folytatás, A selyemhernyó, a második Cormoran Strike regény, és lesz bizony harmadik is, angolul idén októberben jelenik, úgyhogy reménykedhetünk abban, hogy jövő év elején kézbe vehetjük a fordítást.


Kiadó: GABO Könyvkiadó
A mű eredeti címe: The Cuckoo's Calling
Szerző: Robert Galbraith
Eredeti megjelenés éve: 2013
Fordító: Nagy Gergely
Magyar kiadás éve: 2014
Terjedelem: 552 oldal